.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. május 11., hétfő

A múlt árnyai - 24. fejezet

Ez a fejezet 16 éven aluliak számára nem ajánlott! De persze, úgyis tudom, hogy elolvassátok, mert anno én is így tettem volna. Viszont, én szóltam... :D


24. PRÓBÁLKOZÁSOK



ESTE FELÉ SIKERÜLT telefonon beszélnem Saoréval és Aidannal is, így kicsit megnyugodtam. Saore hangja erősnek tűnt és Aidané is nyugodtabbnak hangzott. Reméltem, hogy Carlisle gyors és hathatós segítsége miatt a vámpír-farkas ellentét is enyhülni fog majd. Jó lett volna, ha a családom és a majdnem családom – a gondolataimban már Cullenék számítottak az elsőnek -, békében el tudná viselni egymás társaságát, és nem kéne folyton ide-oda ingáznom közöttük, vigyázva, hogy egyiküket se sértsem meg semmivel.

A lefekvéshez való készülődés elvonta a figyelmemet a farkasokról végül. Vagy egy órán keresztül áztattam magam a zuhany alatt, többször is átdörzsölve minden egyes porcikámat, valamint átestem egy gyors epiláláson is. Ha egy átlagos fiúról lett volna szó, akkor is izgultam volna, hogy minden tökéletes-e rajtam, de így hogy egy kifinomult szaglású, látású és tapintású vámpírral készültem egy ágyba bújni, csak még jobban aggódtam minden miatt.

Végül előmásztam a zuhanyfülkéből, hogy felvegyem a pizsamámat, de a polc, ahová letettem, üres volt.

- Hol van a…? – kérdeztem volna Alice-től – ő volt ma a soros az őrzésemben -, de ahogy megláttam a szemeiben a csillogást, tudtam, hogy már megint sántikál valamiben. Kérdőn-bosszúsan pillantottam rá.

- A pizsamádat hiába keresed… - szélesedett ki a vigyora.

Tudtam, hogy mostanra az egész Cullen család – az élén Alice-szel – tud az Esmével és Tanyával folytatott beszélgetésemről, és arról, hogy min gondolkozom, de Alice honnan tudná, hogy pont ma estére tervezünk valamit. A képessége velem kapcsolatban nem működött, és nem tudtam volna elképzelni, hogy Edward elpletykálja bárkinek is a dolgot. De mindegy is volt, honnan jött rá… Ha ezzel a pizsamaelrejtéssel azt akarta ő is elérni, hogy ma ne történjen semmi köztem és Edward között, akkor elszámította magát, mert ha kell, én meztelenül végigvágtatok a folyosókon a hálóig!

- Add vissza! – szűrtem a fogaim között dühösen.

- Nem, nem – rázta meg a fejét Alice kuncogva.

- Hiába esküdtök össze ellenem, akkor is eljutok Edwardig még ma éjszaka, ha kell, az életem árán is! – pillantottam kihívóan a mézsárga szemekbe, mire Alice nevetni kezdett.

- Azt hiszed, meg akarom akadályozni? – Biztos voltam benne, hogy ha működnének a könnycsatornái, Alice most a könnyeit törölgetné. Ehelyett, csak a térdét csapkodta, miközben a kacaja betöltötte az egész fürdőszobát, és csilingelve visszaverődött a csempékről. – Drága, hiszen én voltam az, aki az iskolában egész nap rágta Edward fülét, hogy dobja már le az önként vállalt cölibátusát. – Összezavarodva néztem rá. Tegnap még én is úgy hittem, hogy Alice keze is benne van Edward enyhülésében, de akkor hol a pizsamám?

- Ha nem megakadályozni akarod, akkor mit? Hogy egy szál törölközőben lejtsek el a hálószobáig? – kérdeztem morcosan összeráncolva a szemöldökömet.

- Hát, lehet, hogy az is izgató hatással lenne Edwardra… – gondolkozott el egy pillanatig Alice – én pedig egyszerre szörnyülködtem és pirultam fülig zavaromban. – De inkább arra gondoltam, hogy vedd fel ezt – kinyitotta a fürdőszobaszekrény egyik ajtaját, és elővett belőle egy halványzöld színű hálóinget. A gyomrom azonnal a torkomba ugrott.

Tudtam, hogy mit szeretnék, tudtam, hogy mire készülök, de csak most, hogy tárgyiasulva láttam a mai éjszakát döbbentem csak rá a tényekre: ma este, ha minden jól megy, olyan élményekben lesz részem, amikben még soha. Még ha nem is jutunk el a végéig most azonnal, akkor is…

- Hé, jól vagy? – Alice lelkes pillantása aggodalmassá vált. – Teljesen elsápadtál… Ha nem tetszik, van még egy csomó. Vettem egy párat, hátha válogatni szeretnél.

- Nem, nem, ez tényleg tökéletes – nyögtem ki. Valóban tetszett a hálóing – kivételesen Alice, bár érzéki darabot választott, de kevésbé provokatívat, mint amilyenre számítottam volna tőle.

- Akkor rosszul érzed magad? Biztosan napszúrást kaptál a parton… - Alice a kezét a homlokomra nyomta. Összerezzentem az érintése hidegségétől. – Nem, nem tűnsz melegebbnek, mint általában.

- Semmi bajom, Alice! – húzódtam hátrébb, aztán kivettem a kezéből a hálóinget. – Csak… kicsit ideges vagyok… - vallottam be.

- Ó! – Alice szája fülig húzódott. – Nyugi, minden csodás lesz! Na, öltözz át gyorsan! – fordított nekem hátat, hogy levehessem magamról a törölközőt. Lassú mozdulatokkal húztam magamra a rövid kis hálóinget. Alice nagyon előre látó volt, mert kaptam tőle egy hosszú köntöst is, hogy senki ne láthassa, mi is van épp rajtam. Mikor kiléptünk a fürdőajtón, hirtelen megtorpantam.

- Alice… - kezdtem olyan halk hangon, ahogyan csak tudtam. – A többiek is tudják, hogy én és Edward… szóval, hogy mi ma este… - Alice megrázta a fejét.

- Nem, csak azt tudják, hogy tervezitek, de azt nem, hogy már most.

- Te honnan…? – tettem fel a kérdést, ami már vagy egy negyed órája foglalkoztatott.

- Edward feszült, te ideges vagy, nem kell hozzá sok ész, hogy összetegyük a kettőt – vonta meg könnyedén a vállát. Klassz, szóval, szinte a homlokunkra van írva… Mély levegőt vettem, hogy egy kicsit lenyugtassam magam. Kínos lenne, ha az egész család tudna a dologról. Olyan… Olyan érzésem lenne tőle, mintha kukkolnának. Az is arcpirító, ha tudják, hogy már aktív szexuális életet élek, de az, hogy napra, szinte órára pontosan meg tudják mondani, mikor is vagyok együtt Edwarddal egyenesen kínos gondolat volt.

- Biztos, hogy csak te… - kezdtem, de Alice nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.

- Biztos. A többiek még reménykednek benne, hogy hagytok egy kis időt magatoknak felkészülni a dologra…

- Szerinted, szükségünk lenne még időre? – bizonytalanodtam el egy kissé. Azt tudtam, hogy Edward nem fog bántani, de vajon, más értelemben kész már erre a lépésre? Érzelmileg… Erre eddig még nem is gondoltam – hirtelen elszégyelltem magam az önzőségem miatt. Kitaláltam valamit, és addig nem tágítottam, amíg Edwardot rá nem kényszerítettem a dologra. Lehet, hogy nem is csak azért mondott először nemet, mert fél, hogy nem lesz elég önuralma? A kétségeim ezernyi kérdés formájában öltöttek gondolatot a fejemben, és kavarogni kezdtek.

- Ezt csak ti tudhatjátok – vonta meg a vállát Alice. – Na menj, Edward már vár! – lökdösött előre, de a lábaim, mintha ólomsúlyból lettek volna.

Mikor beléptem a szobába, Edward az ablaknál állt. Ahogy rám emelte a pillantását, próbáltam olvasni a tekintetéből, de nem igazán tudtam rájönni, hogy mi is az a furcsa csillogás benne. Talán, félelem vagy bizonytalanság? Tényleg a háta közepére sem kívánja ezt az egészet?

Elsétáltam az ágyig, a kezem tétován indult meg a köntös felé. Ahogy a földre hullott, mintha hallottam volna egy halk sóhajt Edward felől, de nem mertem felnézni rá. Felkuporodtam az ágyra, és vártam, hogy mit tesz, de semmi sem történt. Két perc után nem bírtam tovább, és felpillantottam.

Edward továbbra is az ablak mellett állt, de már teljes testtel felém fordulva, kezei hátranyúlva a párkányt markolták – az ujjai teljesen elfehéredtek. Ennyire kínzó lenne neki ez az egész?

- Ide… idejössz? – a hangom, mintha nem is az enyém lett volna – rekedten és halkan csengett.

- Megígértem – felelte Edward, engem pedig mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem akartam, hogy csak azért vágjunk ebbe bele, mert kierőszakoltam egy ígéretet Edwardtól. Azt akartam, hogy azért tegyük, mert mindketten ezt akarjuk. Szeretni egymást, testileg-lelkileg.

Mire észbe kaptam volna, Edward már mellettem volt. Lassú mozdulatokkal mászott fel az ágyra félig fekvő, félig ülő helyzetbe. Egy másodpercig csak nézett engem, aztán felemelte a kezét. Ujjai hidegen és borzongatóan siklottak végig az arcomon, le egészen a nyakam tövéig.

Edward egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán közeledni kezdett felém. Az arca alig láthatóan megrándult, mintha szenvedne. Tudtam, hogy ha most hagyom megcsókolni magam, elveszítem az irányítást magam felett, és már nem fogok tudni tiszta fejjel gondolkozni – már most is nehezen ment.

- Ne… - a hangom elég határozatlanul csengett, de Edward hirtelen mozdulatlanná dermedt. – Ne, így… így nem akarom… - mély levegőt vettem, de ettől csak rosszabb lett, mert az orrom megtelt Edward hűsítően kellemes illatával. Gyorsan hátrébb húzódtam, és kicsúsztam az ágy szélére.

Edward összeszorította a szemhéját, ajkai egyetlen vékony vonallá préselődtek össze.

- Jó – nyögte ki végül. – Jó, így lesz a legjobb - a hangja határozottnak tűnt, de a tekintete, mintha csalódottságot tükrözött volna.

- Igen? – A sírás fojtogatta a torkomat.

- Igen. Jó, hogy időben rájöttél, hogy nem akarod – ült ki Edward az ágy másik szélére, nekem félig háttal.

- Tessék? – fordultam felé.

- Ha utána bántad volna meg, az rosszabb lenne.

- De én nem… - Sóhajtottam egyet. Feltérdeltem az ágyon Edward mögé, és megérintettem a vállát. Hirtelen felpattant, mintha megijesztettem volna, de az arcán egyáltalán nem láttam félelmet. – Edward… Sajnálom, én…

- Ne – emelte fel a kezét tiltakozva. – Megértem. Bármelyik normális ember visszarettent volna.

- Én nem rettentem vissza – néztem a szemébe. Pár pillanatig hitetlenkedve nézett rám, aztán értetlenség költözött a tekintetébe.

- Akkor miért…?

- Mert nem akarom rád kényszeríteni – hajtottam le a fejemet. A bűntudat elöntötte a mellkasomat. – Kitaláltam valamit, és rávettelek, hogy megtedd. Önző voltam, és csak azzal törődtem, hogy én mit akarok és nekem mi a jó – tördeltem az ujjaimat kínomban, nehogy tényleg elbőgjem magam.

Edward visszaült az ágyra, és lefogta a kezemet. Ujjai finoman simogatták az enyémeket. Lélegzetvisszafojtva élveztem a bizsergést, ami megborzongatta minden porcikámat. Aztán az ujjak felemelkedtek az arcomig, és enyhe nyomással elérték, hogy az arcom balra fordítsam. A mézarany tekintet fogva tartotta az enyémet.

- Nem muszáj… - sóhajtottam, de kezdtem elveszíteni magam felett az irányítást.

- Tudom – húzta mosolyra az ajkait Edward, aztán végigsimogatta velük a számat. Mintha a két súrlódó bőrfelület között apró kis szikrák pattogtak volna. Mozdulatlan próbáltam maradni, hogy Edward helyzetét megkönnyítsem, de önkéntelenül hajoltam előre, és mire észbe kaptam, az ujjaim már a bronzvörös tincsekbe túrtak.

Edward azonnal lefejtette magáról a kezemet, és hátra húzódott.

- Ne mozdulj! – kérte. Újra megcsókolt, de hiába igyekeztem, rövid idő múlva az ajkaim elnyíltak, hogy mohón falhassák Edwardét. Ismét kihátrált a csókból.

- Ez így nem fog menni… - nyögött fel Edward. Megrémültem, mert úgy éreztem, felrobbanok, ha most abba kell hagynunk.

- Én jó leszek, ígérem! Csak próbáljuk meg újra! – a hangom szinte már könyörgő volt, de a szégyenérzetet elnyomta bennem egy sokkal erősebb érzés.

- Nem akartam abbahagyni… - mosolyodott el Edward. Éreztem, hogy elpirulok. – Csak túl izgága vagy - simított végig az arcomon. Elgondolkozva néztem körbe. Az ágy mellett még mindig ott hevert a földön a köntösöm – kötője kígyóként tekergett mellette. A fejemen átfutó gondolattól izgatottan megborzongtam. Nem tartottam túl valószínűnek, hogy képes leszek uralkodni magamon. A sors iróniája volt, hogy Edward a saját önfegyelmében nem bízott, miközben az enyém volt a gyengébb. Nem akartam neki még nehezebbé tenni…

- Edward… - szólaltam meg, és lesütöttem a szemeimet.

- Igen?

- Mi lenne, ha megkötöznéd a kezeim, hogy ne tudjak mozogni – hadartam el gyorsan az ötletemet. Edward felnevetett.

- Ne bolondozz! – húzott magához, és egy apró csókot nyomott a számra.

- Nem bolondozom! – térdre húztam magam, és határozottan néztem Edwardra. Minél többet gondolkoztam rajta, annál jobb ötletnek tűnt. Így én is nyugton maradok, és Edward helyzete is könnyebb lesz. – Kérlek! Amúgy sem tudnálak leállítani, ha nem akarod, és így biztonságosabb lesz az egész. Ezt akarod, nem? – Edward arcán bizonytalanság futott át. Tudtam, hogy ha most nem hagyom magam, akkor talán, képes leszek meggyőzni. – Gondolj csak bele… Ha nem tudok mocorogni, kisebb az esélye, hogy olyat teszek, amivel túllépném nálad a határt. Különben nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy ne érjek hozzád… - simítottam végig a száján – éreztem, hogy nyel egyet, és a tekintete egy pillanatra sötétebbé vált.

- De ez olyan…

- Bizarr? – kuncogtam fel, csak hogy leplezzem a zavaromat. – Mi nem az, velünk kapcsolatban? – vontam meg a vállam.

- Nem is tudom… - rázta meg a fejét Edward.

- Kérlek… - sóhajtottam. Edward bizonytalanságtól gyötrődő arccal nézett rám.

- Ha… meg is teszem… Nem kapkodunk – jelentette ki végül. – Nem tudom, mekkora az önuralmam, és… azt sem hiszem, hogy készen állunk arra. – Tiltakozásra nyitottam a számat, de nem hagyta, hogy megszólaljak. – Bármennyire is akarjuk, az nem jelenti, hogy készek is vagyunk megtenni. Ha azt akarod, hogy folytassam, türelmesnek kell lenned – kérte. Egy pillanatig az arcát fürkésztem, aztán bólintottam.

- Rendben. Lassan…

- Rendben – kelt fel az ágyról Edward, én pedig ösztönösen a keze után kaptam. – Nyugalom, csak keresek valamit, amivel kordában tarthatlak… - jegyezte meg Edward ugratva, miközben csibészes mosoly ült ki az arcára. Tettetett bosszúsággal dugtam ki rá a nyelvemet.

Edward kinyitotta a szekrényt, és kutakodni kezdett. Aztán alig fél perc múlva előhúzott valami lilát – nem láttam pontosan, hogy mit -, és a háta mögé rejtve visszajött az ágyhoz. Tudtam, hogy hallja a szívem eszeveszett dörömbölését, miközben ismét mellém ülve végigsimított a vádlimon. Az érintése puhatolózó volt, egyfajta teszt, hogy mennyit bír ki, és én mennyit bírok. Ahogy az ujja elérte a hálóing szélét, és alá bújva végigsimított a combomon, be kellett harapnom az ajkamat, hogy ne nyögjek fel hangosan. Előre dőltem, hogy megcsókoljam őt, de ismét hoppon maradtam.

- Ezt tényleg nem ússzuk meg enélkül… - sóhajtott fel, és meglengette az orrom előtt az egyik vékonyabb sálamat.

Más esetben biztosan elszégyelltem volna magam a türelmetlenségemért, de most nem érdekelt semmi. Azonnal megfordultam, és a hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet. Ijesztő volt, de egyben izgató is, ahogy megéreztem Edward kezét és a sál anyagát a csuklómon. Azt vártam, hogy majd összekötözi őket, de csak simogatott – végig a karomat, libabőrt hagyva maga után.

Éreztem, ahogy közvetlenül mögém térdel. Vádlija óvatosan összeszorította a térdeimet úgy, hogy ne tudjam megmozdítani őket. Hátratett kezeim az ingén át kőkemény mellkasához nyomódtak. Hideg közelségétől úgy éreztem, hogy lángok nyaldossák a testemet. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, mikor Edward hűvös ujjai félrehúzták a hajamat szabaddá téve a nyakam hajlatát. Ajkai lágyan érintették a bőrömet – a mély sóhaj, ami elhagyta a száját, életem legizgatóbb hangja volt.

- Nem fogsz megkö…? – próbáltam feltenni a kérdést, de a lélegzem elakadt, ahogy a hálóing pántja Edwardnak köszönhetően lecsúszott a karomon. A nyakam után a vállam következett a kényeztetésben.

A testemen hőhullámok futottak át a combjaim közé koncentrálódva végül. Edward szája és ujjai, mintha mindenütt ott lettek volna. Reszkettem, miközben hol elfelejtettem lélegezni, hol kapkodtam a levegőt. Mindennél jobban szerettem volna megérinteni Edwardot, érezni a bőre márványsimaságát és hidegségét. Ujjaim önkéntelenül megmozdultak a hátam mögött, végigsimítva Edward ingén. Próbáltam megkeresni a szegélyét, hogy aláfurakodva, legalább egy kicsit megérinthessem őt.

- Isabella… - hagyta el figyelmeztető sóhaj Edward száját, miközben hideg lehelete végigcirógatta a hátamat.

- Vesd le… Kérlek… - könyörögtem, és ujjaim még mindig próbálták megtalálni a céljukat. A kéz, ami eddig a csípőmön nyugodott, hirtelen elengedett. Mire észbe kaptam, már Edward jéghideg mellkasa simult hozzám hátulról. A karom még mindig mozgásképtelen volt, de ujjaimmal óvatosan megérintettem. Éreztem, hogy megfeszül a hátam mögött, de nem húzódott el. Keze visszatért a derekamra, és finoman megszorította azt. Hallottam, hogy az ő légzése is kapkodóvá válik, annak ellenére, hogy az oxigén nem volt számára létszükséglet.

Megpróbáltam hátra fordítani a fejemet felkínálva az ajkaimat Edwardnak. Meglepetésemre nem ellenkezett. Finoman kóstolgatott engem, vissza-visszahúzódva, valahányszor elragadtattam magam. A baj csak az volt, hogy én ennél sokkal többre vágytam. Az egész testem sajgott a vágytól, és nem volt elég az enyhítésére az, amit kaptam. Sőt, csak még inkább feltüzelt, hogy aztán enyhülés nélkül felemésszen. Mocorogva próbáltam közelebb préselni magam Edwardhoz. Halk morgás hagyta el a száját és a teste megfeszült mögöttem – éreztem, ahogy az ágyéka kőkeményen nekem feszül.

Egy pillanatra zavarba jöttem, aztán valami kellemes érzés öntött el. Nem csak testileg, lelkileg is. Edward kíván engem – most már nem csak reméltem ezt, hanem biztosan tudtam. Nem bírtam ki, hogy ne mozduljak ismét hátra.

- Isabella! – Edward mindkét karja szorosan a derekamra fonódott, hogy lefogjon. Hallottam, hogy legalább úgy zihál, mint én.

- Sajnálom… Saj… Sajnálom… - nyögtem ki, majd vettem pár mély lélegzetet. – Folytassuk. Kérlek! – hátrafordítottam a fejem, ahogy csak tudtam, és a tekintetem Edward szemébe fúrtam. A szorítása enyhült körülöttem. Ajkával újra a vállamra hajolt. Az élvezettől félredöntött fejjel nyöszörögtem, miközben becézgetett.

Edward illata, csókjai és érintései épp elegek voltak ahhoz, hogy úgy érezzem, megőrülök a kéjes kíntól, ami az egész testemet átjárta. Szégyentelenül felnyögtem, mikor Edward hideg tenyere a mellemre feszült. Pontosan bele illett, mintha csak mintára tervezték volna.

Edward hűsítő közelsége ellenére apró izzadtságcseppek jelentek meg a homlokomon. Tudtam, hogy mire vágyom, csak azt nem tudtam, hogy közöljem vele. Kielégülést akartam. Oldalra fordultam Edward füléhez, hogy ne kelljen a szemébe néznem, mert akkor biztosan nem mertem volna megszólalni.

- Kívánlak… - a hangom rekedt volt. – Nem bírom tovább, kérlek…

- Lassan… - motyogta Edward a nyakamba figyelmeztetően, miközben keze masszírozni kezdte a mellem. Kétségbeesetten próbáltam valami észérvvel előállni, mert a satuba szorított combjaim közötti lüktetés már szinte elviselhetetlen volt. Ha szabadok lettek volna a kezeim, nem lett volna önuralmam ahhoz, hogy ne érintsem meg magam. Felnyögtem a gondolattól.

- Akkor… másképp… - kérleltem. Edward egész testében megmerevedett. Azt hittem, mindent elrontottam, és azonnal közli, hogy ennyi volt mára. Reszketve vártam, hogy kimondja az ítéletet.

- Azt akarod, hogy…? – a hangja mély volt, ahogy megszólalt. Minden zavarom ellenére felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. Alig pár másodpercig pillantottam csak az aranysárga íriszbe, mégis szédülni kezdtem, és a lélegzés még nehezebben ment, mint addig – pedig előtte is már épp hogy nem hiperventilláltam.

- Kérlek – nyögtem. Edward szemei elsötétültek. Ahogy a keze őrjítően lassan megindult lefelé a derekamon, le kellett hunynom a szememet, és hátrahajtottam a fejem a vállára. Éreztem, ahogy a combjai engednek egy keveset a szorításon, így végre kissé enyhült a nyomás a legérzékenyebb pontomon. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel és ösztönösen előrébb nyomtam a csípőmet, várva egy másfajta nyomást, ami végre megszünteti a lángokat a testemben.

A hosszú ujjak, amiket úgy szerettem, óvatosan végigsimítottak a combomon, feltűrve ezzel a hálóingem szegélyét. Magamban áldottam Alice-t, amiért a fehérneműmet is eltűntette a pizsamámmal együtt, mert így Edward hamarabb megérkezett a céljához. Mindketten egyszerre nyögtünk fel.

Mint minden tinédzser, én is már érintettem meg magamat, de az teljesen más érzés volt, mint ez. A hideg ujjak olyan kéjes érzést okoztak, amilyet még sosem éreztem. Nem tudtam uralkodni magamon, a torkomat hangos nyögések hagyták el – nem érdekelt, hogy ki hallja, az sem érdekelt, hogy utána hogyan fogok Edward szemébe nézni, csak a lüktetés számított.

Az óvatos simogatás teljesen feltüzelt. Edward szája után kaptam, és mikor nem hagyta túl sokáig csókolni magát, az állát és a nyakát ízlelgettem. Az enyhülő szorításban teljesen kitekeredtem. A csípőm apró köröket írt le, a mellkasom Edward tenyerébe nyomtam, a gerincem ívbe hajlott és kicsavarodott, ahogy a számmal megpróbáltam minél többet elérni a hófehér nyakból és vállból.

Nyüszítő hangot hallattam, mikor a jeges ujj egy olyan ponton érintett meg, amitől az izmaim hirtelen összerándultak, és sírni tudtam volna, mikor Edward keze hirtelen megállt, és abbahagyta a simogatást. Kétségbeesett tekintettel pillantottam fel.

- Fájdalmat okoztam? – Az arca riadt volt. Beletelt pár pillanatba, mire értelmezni tudtam a kérdést.

- Nem, nem, ez… Ne hagyd abba… - leheltem elhaló hangon. Mintha egy örökkévalóságot kellett volna várnom a pokol lángjaiban égve, mire Edward keze újra megmozdult. Végigsimított ugyanazon a ponton, amin az előbb, mire a sikoltás és nyögés egy furcsa keveréke hagyta el a számat.

Ráharaptam az ajkamra, és folyamatosan levegő után kapkodtam. Az alhasam kemény volt, ahogy megfeszítettem magam, a combjaim remegtek. Aztán hirtelen, mintha villámcsapás ért volna. Olyan apró izmok kezdtek veszett rángatózásba a testemben, amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Nem hallottam mást csak a fülemben a vér zúgását. A combom összeszorítottam, ahogy csak tudtam, közéjük préselve Edward kezét. Különböző színek szikráztak a szemeim előtt, aztán hirtelen egy pillanatra minden elsötétedett. Mintha megjártam volna a mennyországot, aztán alázuhantam volna.

Reszketve próbáltam lélegzethez jutni, miközben még mindig valahol a valóság és az ájulás határán egyensúlyoztam. Csak akkor tértem teljesen vissza a valóságba, mikor Edward keze kicsúszott a combjaim közül. Abban a pillanatban elöntött a szégyenérzet, és visszarántott a realitásba.

71 megjegyzés:

  1. O M G!!!!!!!!!!
    Már másodszorra olvasom egyhuzamban és szerintem még egy pár alkalommal megteszem! :) Kíváncsi vagyok a többiek reakciójára, mert Spiritem nagyon kételkedett magában és a fejezetben végig, amíg írta. Fölöslegesen :D
    Mondtam már hogy imádlak?! :D
    Puszi Szandi

    VálaszTörlés
  2. Jajj, hát ez fantasztikus fejezet volt:)))Alig bírom összeszedni magam, hgy írjak:D:DxD
    Igaz, szegény Isabella szájából többnyire a "kérlek, kérlek...Edward" hangzott el, hiszen mitn tudjuk, nála csak ezzel lehet elérni dolgokat:P:P:)!
    Azért is tetszett, mert eddig többnyire csak azt olvashattuk - nem nálad, hanem más fic vagy könyv - hogy Edward meghúzott egy határt s akkor stop! 5 centi távolság (minimumxD), most viszont azzal, hoyg Edward mégiscsak kielégítette Isabellát, ez annyira új volt, és annyira hmm jóó és kedves... vagyis hogy nem csak a tipikus, ugyanakkor nem is feküdt le vele, dde mégis bizonyos pontig együtt voltak, hogy hmm nem tudok reálisan gondolkodva írni:D
    Azrt kiakadtam a végén.. tehát hogy most totál szégyenérzet miután "magához tér".... na ez kiakaszt:D Azt megértem, ha mondjuk 10perccel később, mert eszébe jut, hogy az egész család hallja őket:D Oké, akkor megértem... de attól, hoyg szerencsétlennek orgazmusa volt...:D:D Mármint értem hogy miért, de asszem, attól vagyok kiakadva hogy itt a vége...:((( :DJah határozottan az a bajom, hoyg itt avége és nem olvashatom a folytatást hogy mégis mi lesz, hogy lesz stb....
    áááh, Spirit kiborulok tőled, hogy ennyire jó és nincs folytatás:D:D Vagyis most rögtön:P
    Najó, megyek, megkeresem Edwardot:P már úgyis késő van:D:D:PP
    sok sok csók és gratuláció a fejezhez:D
    ölel, Leia

    VálaszTörlés
  3. HUUH!:)

    Nem is tudok sokat mondani rá. Hát végülis ha már Edward nem bízott magában ténylegesen akkor ez is egy megoldás. Először kicsit meglepődtem, de nagyon jóra sikeredett. Sztem ez a fejezet mindenkiből kivált vmit...:D Ennyire feltűzelni vkit Isabella télleg szétrobbant volna ha Edward nem csinál semmit. Nem is tudom, h Edwardban, h volt ekkora önuralom. Hát a szégyenérzettel lehet, hogy engem is elkapott volna mindezek után.. :D De itt most ha úgy nézzük Isabella kicsit őnző volt, nem? Ő megkapta amit akart viszont Edward nem. :D Bár ha nem totojázott volna annyit akk a dolgok nem így állnának. :P

    Az a véleményem, hogy nagyon jóra sikeredett ez a fejezet. Nem a megszokott első éjszakás jelenetet olvashattuk el hanem egy kicsit bizarabb változatát. Amire sztem senki sem gondolt. Legalábbis én biztos nem. Tetszett ahogy kiírtad a dolgokat és nem búrkoltad el mindenféle csodás jelző mögé. Ez így szabadabb volt és valós, bár ez az én véleményem.

    Pusz és jóéjt:) az én éjjelemet már feldobtad, de szigorúan csak a fejezettel, hogy megjött...:-D

    VálaszTörlés
  4. Hajaj!

    Régóta nem írtam, de most azért is fennmaradtam ,hogy elolvashassam. Azt hittem nem teszik meg, de örülök, hogy eddig eljutottak.
    Még én is zavarba jöttem, egy kicsit még gondolkodóba estem, mondjuk nem vagyok egy kifejezett Rob Pattison fan, de itt és most nekem is el kellett azon gondolkodnom, hogyan késztetném magam arra, hogy visszafogottabb legyek. És persze ott a kérdés, hogy mennyire menne. Hát erre tudom a választ xD
    Ha jól olvastam kételkedtél. Szerintem sem kell. Remek és nagyon jó. Imádom, meg téged is ;)
    Na de most asszem megyek és megnézek néhány Kellan Lutzos képet :P

    VálaszTörlés
  5. Drága Spirit! Nem is értem, hogy hogy tudsz kételkedni az írásodban, magadban meg főképp!!! Ezerszer elmondtam, de most megteszem még egyszer, és ha kell a közeljövőben még ezerszer, hogy SZUPER író vagy! Ez után a fejezet után kevés normális gondolat jut eszembe. Eszerűen szuper! Imádom, imádlak :D Az hogy nem a durr bele bumm módszert használtad, szerintem külön pozitívum.
    Isabellának jó volt, csak szegény Ed... :D
    Tűkön ülve várom a folytatást ^^

    VálaszTörlés
  6. Ez a fejezet...*tátott szájjal bámul* még mindíg nem tudok szóhoz jutni. Fantasztikus volt és ez egy tényleg váratlan fordulat volt és érdekes is. Nagyon várom már a folytatást. :) Csak így tovább. Szegény Ed ő nem is akpott semmit, szerintem kikéne engesztelni valamivel, remélem kitalálsz valami jót :):):)*boci szemekkel néz*
    Puszi: Vivien

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Ahh..Te jó ég!
    Nagyon jó volt ez a fejezet is, nekem naggggyon teccett :D:D
    Különösen jó volt benne, h nem egy átlagos első együttlétet írtál le, hanem kicsit más volt, kicsit eltért a megszokottól. :P
    Én Isabella helyében nem Edward előtt szégyelném magam, hanem a család előtt, hisz valljuk be szuperhallás mellett nehéz bármit titokban tartani....:D
    Szóval ez is nagyszerű volt és várom a folytatást :D
    pusza

    VálaszTörlés
  8. Hát ez vahalmi hihetetlenül jól sikerült!!!! a munkahelyemen olvastam el, hát mondanom sem kell, hogy hogy néztek rám a kollégáim! :D Eszméletlenül jól megírtad! Kíváncsi leszek, hogy Izabella, hogy fogja ezt viszonozni szerelmének... :D Már látom magam előtt Alice arcát, fülig érő vigyorral...Jaj, annyira jó lett, nem győzöm elégszer leírni!!!!!

    Nagyon tetszett, hogy nyiltan leírtad mi történik, és nem bújtattad köntösbe a dolgokat! Én spec. sokkal jobban átéreztem a dolgokat! LOL

    Köszönöm az élményt! És tűkön ülve várom a folytatást! Asszem addig még vagy százszor elolvasom! :D:D:D

    VálaszTörlés
  9. Hát ez nagyon jól sikerült! Eddig ez a fejezet tetszett a legjobban!!! Már alig várom a folytatást! Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi fog ezután történni Isabella és Edward között. Bár van egy olyan sejtésem, hogy odáig még nem fognak eljutni. De már ez is több volt a semminél. Egyébként nagyon tetszett, ahogy leírtad a dolgokat. Tisztára el tudtam őket képzelni. :)
    És egyetértek Vivivel, Isabella is nyújthatna valamit Edvardnak. :)
    Remélem, minél hamarabb jön a következő fejezet!
    Pussz

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Csak ugyanazt tudom hajtogatni mint a többiek, nagyon klassz és érzéki fejezet volt, nekem nagyon tetszett. Szegény Edwardnak azért félelmetes a tűrtőztető ereje, és ez bámulatra méltó. Remélem, a követekző fejezetben még folytatódik ez az éjszaka, és Isabella rájön, nincs oka szégyenkeznie.
    Sok sikert a folytatáshoz, és kitartást a fogbajokhoz!
    Puszi,
    Dorkuci

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Csúcs volt ez a fejezet is, mint az összes többi:) Én is remélem, hogy Edward nem marad kielégítetlenül:)
    Ja és hiányoznak az Edward szemszögéből íródott fejezetek. Ha a többit nem is, de ezt igazán megírhatnád:)
    Üdv
    Issa

    VálaszTörlés
  12. Szia! Jaajj jaaj jaaaj!!!! Huhh nagyon jó feji lett! Nem tudom szavakba önteni hogy mennyire aranyosak voltak együtt. Eddig ez a legjobb feji. Én is kíváncsi vagyok hogy mit fog szólni a család de sztem csak diszkréten fognak mosolyongi. És két véleményt is szintén osztanék. Háát hogy szegény Edward is kaphatna valamit meg hogy igazán folytatódhatna az éjszaka leírása még egy picit és kíváncsi vagyok hogy a farkasok hogy fognak ezek után Cullenékhez viszonyulni és örülök hogy a baba meg a szülök is jól vannak és Saore túlélte:) Szuperül írsz!!!!!!!!!!!! Igazán megkegyelmezhetnél nekünk és gyorsabban jöhetne a feji,gondolom nem szeretnéd ha várakozás közben elhaláloznánk valamilyen ok folytán:D Nagyon imádom az írásod és remélem ha ennek egyszer vége is lesz azért talán lesz folytatása:D (Nem vagyok ám telhetetlen:D)És jobbulás a fogad miatt remélem mihamarabb helyre jössz:D szép napot és pusssszzzzz

    VálaszTörlés
  13. Fúúúúú!!!
    Szentem tök merész volt ez a feji!!! :)
    Szegény Edward...kimaradt a jóból... :)
    De Ed nem fog neheztelni Isabellára azért mert szóval hát nem hagyományos módon elégítette ki???
    Nem fogja azt gondolni h másnak ismerte meg, meg hasonlok? Én is biztos nagyon szégyellném magam Isabella helyében...
    Alig várom a folytatást!!!

    Másik dolog! Spirit, te már biztos olvastad a Breaking Down-t, ugye??? Ha igen akkor lenne egy kérdésem! Én is kedvet kaptam írni egy ficet, és az enyém a Breaking Down után játszódna, főszerepben Nessie-vel. És mivel én még nem olvastam a 4. könyvet, nem "ismerem" Nessie-t. Az lenne a kérésem, hogy szükségem lenne egy RÉSZLETES jellemzésre Renesmee-ről. Szeretnék hű maradni a ficemben a karakteremhez. Meg jó lenne ha Belláról is irnál néhány sort a képességével kapcsolatban, meg hogy milyen uj tulajdonságok jelennek meg benne anyaként, stb. Nagyon szépen köszönöm előre is!!!
    Ui.: Imádom amit irsz, el sem tudom mondani , h mennyire!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ez a feji is FANTASZTIKUS volt, akár az összes többi!!!!!!
    Puszi: isabella

    VálaszTörlés
  14. Szia Spirit!

    Hát ez valami frenetikus volt még most is alig bírok magamhoz térni.Szeretm mikor valaki így fogalmaz.Eszméletlen vagy nem is értem, hogy férkőzik kétség az elmédbe, hogy nem vagy jó író vagy bármi ilyesmi.Ez egyszerüen lenyűgöző.
    Alig várom a folytatást.
    Nem is tudom szavakkal kifelyezni hogy milyen érzéseket vált ki belőlem mikor olvasom a történetedet.
    Száz szónak is egy a vége Gratula.
    Nagyon ügyes vagy eszméletlen amit csinálsz.
    Imádlak igazán nagy író válhat még belőled.
    Ez most halál komolyan. :)))
    Sok sikert(gyorsan írd meg a folytatását :)) )

    Üdv.
    Szallem

    VálaszTörlés
  15. wow!
    feldobtad a napom!
    nem gondoltam volna, h edward egyáltalán valaha is megteszi
    és az, h isabella aszitte, csk azér csinálja, mer megígérte!
    fannnnntasztikus volt
    még, még, még!!!!!

    VálaszTörlés
  16. aztaaa:O sokkolva vagyok!nem találok szavakat!:) imádom(L)

    VálaszTörlés
  17. Szia!!! Nagyon jó lett ez a fejezet is!!! Alig várom a folytatást!!!!!!!!!!!!!! Ezt is nehéz volt kivárni, úgyhogy megkérhetlekk rá hogy SIESSS!!? De azért imádlak :D.

    isabella black én zudok mindent magamról, mármint Nessieről ha kell.

    Puszzi Nessie

    VálaszTörlés
  18. HUH:D
    Hát ez...ez erre én se számítottam,de nagyon jól kitaláltad h mi legyen:DNagyon jó lett mint az összes többi is!!!De azé én is sajnálom Edwardot:( Nha de majd meglátjuk mi lesz még:P Remélem hamar fojtatod:D

    VálaszTörlés
  19. Szia Spirit!
    Nagyon tetszett a fejezet. Alice nagyon édes volt, mint mindig. Nem is ő lett volna, ha nem készül valami csinos kis ruhadarabbal:)A többi részén mondjuk úgy, hogy csak pirultam, nagyon érzékletes leírás volt, pedig már jócskán túlléptem a kiírt korhatárt.:) Szerintem az elég természetes, hogy Isabella "kissé" zavarban van most. Szerintem Isabella nem volt önző. Valaki ezt írta feljebb. Mivel végülis ha belegondolok Edward volt az, aki nem nagyon hagyta megérinteni magát. Türelmesen várom a kövit.:)

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Le a kalappal!!!
    Várakozáson felüli lett ez a fejezet, és én is csak remélni tudom, hogy mihamarabb megkapjuk a folytatást!
    Aki eddig nem érdeklődött a saját történeted után, az ezek után már biztosan el akarja majd azt is olvasni! :-D
    Leírhatatlanul örülök, hogy olvashatom az írásod!!! Köszönöm!
    Viki

    VálaszTörlés
  21. hhhhhűűűűhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhaaaaaaaaa!!!!!!! csak ennyit tudok mondani!!! ez bar*mira jó volt!!!!(de azért sajnálom Edwardot, szegény ő nem érezte azt az érzést amit Isabellának okozott)!!
    várom a folytatást!!! minél hamarabb írd meg légyszives!!!nem tudok várni...:D:D

    VálaszTörlés
  22. aztaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.:)
    nagyon jó lett!!!
    erre énsem gondoltam volna...
    de viszont tetszik, hogy így lépésenként
    haladnak előre...
    nem kellene kételkedni az írásodban!
    puszii.:)

    VálaszTörlés
  23. WOOOOW! Hát ez baromi jól sikerült:) Nagyon tetszett:) Én is nagyon hiányoltam a Breaking Dawn-ból,m írta le hogy Meyer ne rendesen a szex jelenetet, de te annyira ügyesen írtad le, hogy az fantasztikus:) Amikor megláttam hogy írtad piros betűkkel, hogy 16 éven aluliaknak nem ajánlott, akkor már gondoltam, hogy erről lesz szó:) Ja és nagyon jól eltaláltad a fejezet címét:)Tök vicces volt, amikor Isabella megkérte Edwardot, hogy kötözze le:)Kíváncsi vagyok az Edward elemzésre, ennél a fejezetnél:D Hujujj, mi lesz még ezután? Köszönöm az élményt:) Egy kalappal a folytatáshoz!! Puszil: Juca :))))

    VálaszTörlés
  24. *bocsi, elrontottam: Meyer nem írta le rendesen a szex jelenetet. Juca voltam:)

    VálaszTörlés
  25. Drága Spirit!
    Te aztán író vagy a javából! Meg ne lássam, hogy kételkedsz magadban! Egy írónak bármiről tudnia kell írnia, és ez...húúú....

    El kell ismernem, hogy bátor vagy! Nem azért, hogy esetleg nem tetszene egy ilyen fejezet másoknak, hanem, hogy pironkodás nélkül le tudsz írni ilyen erotikus dolgokat.

    Ez a lekötözés meg stb. Hát szerintem, ha a folytatásban nem is lesz több, de a következő könyvekben számíthatunk még ilyesmikre:D

    A '16 éven aluliaknak nem ajánlott' ellenére nem hiszem, hogy csökkenni fog az olvasóid száma:D
    Egy nagy kalap önbizalom, és Ügyes vagy! gratula! Puszi! Truska

    VálaszTörlés
  26. hűűű ez nagyon jó volt..csak a többiekhez tudok csatlakozni..kicsit meglepő volt eleinte, de nagyon tetszett :D remélem az este folyamán Edward is kap valamit :D és Edward elemzés .. na arra kíváncsi vagyok csak így tovább ügyi vagy... imádom (L)
    ui.:remélem hamar jön a kövi és az Edward elemzés :D

    VálaszTörlés
  27. WoooooW!! EZ fantaztikus fejezet!!! Nagyon jó volt!! Nagyon, nagyon várom már a folytatást!!!!! Pussz!! =)

    VálaszTörlés
  28. Hali!! Jesszus!! Ez nagyon komoly volt!! Nagyon jó vagy!! Ez nagyon jó volt!! Itt olyan realista volt ez a rész!! Nagyon jó volt bár szegény Isabella egy kicsit rosszul érezheti majd magát. Alig várom a folytatást nagyon durva4! Nagyon jó író vagy most is és még jobb leszel!! Alig várom a folytatást kérlek nagyon gyorsan írd meg mert nem bírom ki sokáig!! pusy

    VálaszTörlés
  29. Azta.....Éreztem, hogy jó lesz de, hogy ennyire..arra nem számítottam.Majdnem lefordultam a székről mikor olvastam..:D Nagyon jól fogalmazol, meg jól írsz én ne kétellkedj magadba!!!!!!Én is remélem, hogy azért Edward is fog "kapni" vmit és,hogy folytatódik ez az este:D Mikor rakod fel a kövi fejezetet??? Bocsi,hogy sürgetlek,de KÉRLEK SIESS!!!! Elvonási tüneteim vannak..........:D:D:D:D:D
    Na pusz,szia
    Petra

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Ez valami hihetetlen!!! fantasztikusan írsz, hihetetlenül tehetséges vagy! arról nem is beszélve, hogy hihetetlen érzéked van ahhoz, hogy a legizgibb részeknél fejezd be a fejeztetet..:D de ez persze inkább pozitívum :) alig várom már a 25. fejezetet! :D
    puszi: Fuka

    VálaszTörlés
  31. Szia Nessie!
    Akkor szeretnék kérni egy jellemzést ha nem baj, és rá is érsz. De ismétlem, nagyon RÉSZLETES leirásra van szükségem!
    Mondjuk ird meg a blogomra:
    www.twilight-fanfictions.blog.hu
    ma csináltam, még elég kezdetleges, de dolgozom rajta...
    köszi szépen
    puxxxxa

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok!
    Igazából nem is tudom,hogy mivel kezdjem.:)Talán azzal,hogy egyszerűen fantasztikus,ahogy írsz,és eszedbe ne jusson abbahagyni!:)Ez a fejezet,meg különösen elnyerte a tetszésem:D *pirul* Nagyon tehetséges vagy,higgy Nekünk!Azt hiszem,hogy még mindig nem sikerült magamhoz térnem ezután a lenyűgöző írói munka után.:D
    Folytasd,kérlek szépen!!!
    Puszillak: Dena

    VálaszTörlés
  33. Ez nagyon nagyon jó volt, szépen írtad lee, ahogy az egészhez illik! Gratula!

    Solei

    VálaszTörlés
  34. Spirit...
    Huhh... TE tudsz vmit...:)
    Ezt a fejezetet igencsak részletesen leírtad, olyan szinten, hogy szinte végig a lelki szemeim előtt volt az egész jelenet.. Főképpen Isabella arca, aki nagyon de nagyon vágyik vmire, amit tudja hogy vszeg nem kaphat meg, mégis a legtöbbet akarja kihozni belőle.. Na és persze Edwardunk, akinek ugyancsak tetszik ez a helyzet, de retteg, hogy mikor tesz kárt Bellánkban.. :)
    Már csak azt nem értem, hogy Isabellát miért öntötte el a szégyenérzet?? Bár mondjuk a rengeteg sikoltás, megspékelve a vámpírok hallásával.. Így belegondolva nem csodálom hogy kicsit megszeppent a szentem.. :)
    Gratula!!:)
    pussz

    VálaszTörlés
  35. Már mindent elmondtak előttem, amit én is mondtam volna, szóval röviden összefoglalva:
    SZUPERRRRRRRRRR!!!!!!!!!!!!!!!!
    Alig várom a továbbiakat az elemzéssel együtt, és jobbulást!

    VálaszTörlés
  36. isabella black!!! írtam neked a blogodba!!! Pussza

    VálaszTörlés
  37. Egyszerűen ELKÉPESZTŐEN FANTASZTIKUSAN LÉGLEGZETELÁLLÍTÓAN NAGYSZERŰEN POMPÁS!!!!
    nem tudom leírni mennyire tetszik!!!:D:D(nem csak ez, hanem az egész történet)!!!!
    de van egy kicsit öööö hogyismondjam furcsa kérdésem: most Edward csak izgatta? szóval felnyúlt neki, mert akkor nem vérzett volna Isabella???
    bocsi ezért a kérdésért, most biztos elpirultam:D:D
    de egyébként nagy nagyon jóóóóóóóó!!!

    VálaszTörlés
  38. Tudom nem tőlem kérdezted, de ...:) Nem kell feltétlenül véreznie.
    Csak akkor van vérzés, ha a sz.hártya átszakad. Arra nagyobb erőt kell kifejteni ahhoz hogy átszakadjon, és az sem jár minden esetben vérzéssel.. Na meg nem csak nagyobb erő kell hozzá, hanem az eleve máshol is helyezkedik el.. Na mindegy..:) Inkább nem tartok biológiai elemzést,mert akkor túl sok latin szót használnék.. :)

    VálaszTörlés
  39. Én, mint már azt megszokhattátok, a blog szexuális felvilágosító menedzsere :D, szóval igazat adok Alinkának, annyival megtoldva, hogy Ed csak kívülről simogatta, cirógatta Isabellát, tehát szó sincs felnyúlásról :)

    VálaszTörlés
  40. Szia, Spirit!
    Na, most, hogy ennyire végigizgultam a történetet,úgy döntöttem, illene már írni is Neked valamit, nem csak szemtelenül, kommentár nélkül olvasgatni a munkádat. Azt kell mondanom, még egyetlen kezdő író munkája sem nyerte el ennyire a tetszésemet, mint a tiéd. Nagyon összeszedett, és jól megtervezett a történet, és külön tetszik a választékos nyelvhasználat, hogy nem annyira mai, szlenggel teli.
    Erről a fejezetről pedig csak annyit, hogy olyan érzékletesen sikerült mindent leírnod, hogy határozottan bele tudtam magam képzelni Isabella helyébe, bár ettől a kijelentéstől most azért zavartan mosolygok magamban. :)
    Ami pedig a szégyenérzetet illeti, szerintem érthető a dolog, hiszen első alkalom, és ugye szinte féktelenül tárulkozott ki Edward előtt. Gondolom, jelen pillanatban kevésbé aggódik a többiek miatt, mint Edward miatt, hiszen ki tudja, mit gondolhat most Belláról...

    Száz szónak is egy a vége, gratulálok, nagyon jó író vagy és csak így tovább!
    Pussz
    Chi

    VálaszTörlés
  41. Jaj itt van az én estém!!! *féllábon ugrál és vigyorog*
    nem vártam szexet sőt még talán pár csókot sem és ez túltett minden képzeletemen. nagyon jó rész volt és úgy beleillik a történetbe :) mert ugyi arról van szó hogy Edwardnak sem volt még senkije.. ÚGy.
    köszönet h olvashatom
    ui: a lányokna néha úgy havonta van pár piros betűs napjuk Ezt hogy viselik el a suliban? és Edw hogy élheti meg ott kötzvetlen közel Iza-hoz??

    VálaszTörlés
  42. jaj Kiri voltam a szószátyár

    VálaszTörlés
  43. Nessie! köszi! lécci majd nézegesd bár néha napján a blogom mert oda irtam neked választ meg a prologhoz komit amit szintén neked szántam. köszi a segitséget! puszi!!!!

    VálaszTörlés
  44. Kiri!
    Ez a kérdés bennem is felmerült már a menzesszel kapcsolatban. Fel is tettem egy blogban. Ott azt a választ kaotam h Meyer egy interjú alkalmával azt mondta h a menstruácioval távozo vér már "halott" vér és arra a vámpírok érzéketlenek. Vagy csak nem izgatja őket...xD
    Meg hát ott a tampon végső esetre. xDxDxD
    Majd eldugaszolja valahogy magát, nem? xDxDxDDDDDD
    Na puszi!!!!

    VálaszTörlés
  45. Szia Spirit! Másodszor olvasom el ezt a fejezetet, annyira jóó :D Lesz Edward elemzés erről?:D Érdekelne ő hogy érezte magát xD

    Puxa, Mona

    VálaszTörlés
  46. Szia!
    rátaláltam erre a történetre, belekezdtem, mert kíváncsivá tett a sztori ezen változata. és egyszerűen nem tudtam abbahagyni! amilyen gyorsan lehetett, elolvastam az összes fejezetet, és már NAGYON várom a következőt!:) ez pedig szintén tökéletes lett:D nagyszerű író vagy, csak így tovább:D
    ja és...hupsz..nem vagyok 16.. anyunak egy szót se:P:D

    Puszi, Lou ;)

    VálaszTörlés
  47. Szia..... Hát, öhm. Hol is kezdjem? Hát magam is belepirulva olvastam végig ezt a fejezetet. Furcsa volt Izabella. Olyan volt, mint egy "tüzelő szuka"
    de hát mi megértjük:P Am. nagyon jól sikerült, eddig egy twilightos fanfic-et sem olvastam, amiben ilyen részletezve leírták volna. GRATULA!:D

    VálaszTörlés
  48. szia!

    húúúú hát..hát... Asszem imádom ahogy megirtad ezt a fejezetet.
    asszem irigylem isabellát. *kuncog*
    Mondjuk ha lenne női átváltozás, akkor khm eléggé érdekes lehetne a dolog :D

    Szeretnék azért az egész műről egy pár szót mondani. Valahogy... más mint az eredeti könyv. és itt a szereplőkre célzok. de ez így jó, és tökéletes és imádom :D Nyilván ettől egyedi :) jó keresgélni az apró eltéréseket, és ezek ismeretében elgondolkodni hogy mit tenne ha...
    Jó elgondolkodni, csak épp nem sikrül. és ez jóóóó mert minden fejezet meglepetést hoz, és mohón továbbolvasást

    Remélem nem mondtam semmi rosszat, mert nem annak szántam... Bár lehet hogy ma egy pöppet érthetetlen vagyok :D
    Sagastrina

    VálaszTörlés
  49. Hááát...Nem is tudom mit mondjak...Ez a fejezet, hát megkoronázása a többinek...

    Csak Hát nem is tudom...Jasper ugyebár fokozottan átérzi Isabella érzéseit. khmm

    VálaszTörlés
  50. Szia!!

    Nagyon tetszett ez a fejezet. Az egész történet nagyon jó. Várom nagyon a folytatást.

    Üdv: Nóry

    VálaszTörlés
  51. Szia! Véletlenül tévedtem ide,de nem bánom! Még aznap este elolvastam mindent,ami az oldaldon található.:) Tetszik,hogy valósághűen írsz.meg kell jegyeznem,hogy elepedek a folytatásért! Hiába kéne nekem,most dráma érettségire készülnöm,mindig megnézem,van-e folytatás!
    Sok sikert a továbbiakhoz!:D
    MoBóka voltam...

    VálaszTörlés
  52. Szia! Csak annyi, hogy eddig végigolvastam a ficet, és nagyon tetszett...különösen ez a fejezet:D Csak hát felmerült bennem egy kérdés. Ha Isabella Jacob Black leszármazottja, nem kéne átalakulnia neki is vérfarkassá? Mert ez nőágon is öröklődik,nem? Csak Leah miatt gondolom...

    VálaszTörlés
  53. Szia!Nagyon tetszik a fanficed! Ez az egyik legjobb Twilight fanfiction!
    Ha ráérsz olvass bele az enyémbe is.:) Várom a kritikát.:)
    http://magyartwilight.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  54. Sziasztok:)
    Kezdtem a kritikát, most folytatom 50el később,direkt végigolvasva mindet:D
    1.: szerintem is "csak" kívül simogatta Isabellát Edward... És elmondvána kérdezőnek. nem kell feltétlenül felnyúlni ahhoz, hogy orgazmusa legyen valakinek...-dehát ezt a hölgyek tudják:D

    2.: Mikor kijöttük a Twilight után a moziból a barátnőmmel, az volt a 3. kérdésünk a filmmel kapcsolatban: mi van ha menzeszel a fél iskola???:D:D Köszi Isabella Black, nem hallottam mgé ezt, hoyg azért mert az "halott vér" s nem annyira "izgi" nekik...
    3. egyetértek Spirit, az hagyján, hogy meghalunk a kövi fejezetért, de mit nem adnék, hoyg Edward szemszögéből olvashassam ezt a fejezetet:P
    4. elgondolkodtam azon amit a csajok feljebb írtak, hoyg ugye eddig Edward öhm, úgymond hopppon maradt... Én megértem, hogy szeglény Isabella halálosan a mélyre süllyedt:D DE nem gondolom hogy ettől kb a világ végére kéne menekülnie:D Mármint pár perces beszélgetés és szerintem ettől helyre kell rázódnia:D (szóval nem x fejezeten keresztül szenvedve a szégyene:SD:D)
    Ám, fura lenne elképzelnem, hogy most ő nyúl Edwardhoz->deeee, Spirit tuti olyan jól leírná, hogy...:D:D
    6(asszemxD): azt az egyet nehezen tudam az elején elképzelni. Isabella térdel az ágyon, Edward mögé megy, mögé térdel és a vádlijával szorítja a térdeit??? eskü nem tudom elképzelni, hiszen a vádli hátul van azzal hogy tudná a combjait-térdeit összeszorítani?? Nah 5x olvasásnál már megkérdem:D
    Njóóó, csöndben várom a kedd estét ezentúl, hogy jöjjön folytatás:P már csak kéééét nap:D
    és sokszor pusszillak:D
    u.i.: jah, én is szívesen olvasnám el a könyved:)!!

    VálaszTörlés
  55. nessie! pls irsz választ a blogomon pls!!! thx!!!
    puxxa

    VálaszTörlés
  56. Jahh! bocs válaszoltál csak nem láttam...xD
    köszönöm cépennn!!!!!
    puszi!!!

    VálaszTörlés
  57. Hol találom a többi fejezetet? (kétségbeesett arccal nézek) Most találtam ezt az oldalt, végig olvastam ezt a fejezetet, nagyonnagyon tetszett, és kerestem a többit, de nem találom (lehet nagyon béna vagyok...:$)
    Már kivégeztem mind a négy meyer könyvet, és örülök, hogy ismét találtam egy kis olvasgatnivalót, de segítsetek légyszi, hogy elolvashassam az előző fejezeteket is!!!
    köszönöm, és minden tiszteletem az írónak:D:D

    VálaszTörlés
  58. A többi fejezetet bal oldalt a blogarchívumba találod,de ha itt a fejezet alján rá kattintasz hogy régebbi bejegyzések úgyis megtalálod őket:)

    VálaszTörlés
  59. Nagyon szépen köszönöm:D:D:D:D

    VálaszTörlés
  60. na hol a folyti? =)

    VálaszTörlés
  61. Keddre volt ígérve és már csüt van!!! :(:( hol a folytatás?? :'(

    VálaszTörlés
  62. Nézd meg jobban, már rég fent van. Pontosan kedd este óta, ahogy ígértem is. :)

    VálaszTörlés
  63. Szandi: Örülök, hogy ennyire tetszett. :) És igen, mondtad, de jól esik, szóval, mondhatod, amikor csak akarod. :D

    Leia: Igen, értem én, hogy mire gondolsz. :D Számomra mindig furi volt, hogy adott egy tinédzser lány és egy nagyon szerelmes vámpír, aki testileg is vonzódik a lányhoz, és az érthető, hogy a vámpír fél a tényleges szextől, de miért kell ezért minden jótól megvonni magukat? :D Vannak azért alternatívák is, mint láthatjuk… :D
    Hát, szerintem, a szégyenérzet érthető… Ez volt az első szexuális élménye Isabellának, és ilyenkor az átlagos lányok 90%-a zavarban érzi magát szerintem… Ez teljesen normális reakció. :) Persze, nem annyira szégyelli magát, hogy azt ne lehessen feldolgozni… Majd elmúlik nála. :)

    Eila: Hát, én nagyon igyekeztem… Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy úgy sikerült-e, ahogyan akartam, hogy sikerüljön. :D Amúgy Bella már Edward egy csókjától is eufórikus állapotba került, gondoljatok csak bele, mit érezhetett Isabella… :D Nem csoda, hogy nem tudott mást tenni, csak könyörögni a folytatásért. :D
    Önző? Hmmm… Hát, a folytatásból kiderül majd, hogy ő megadta volna a kielégülést Edwardnak is, de hát, Edward nem akarta… Még… :)

    Andus: Hehe, még a végén lecseréled Kellant Robra. :D Egyébként, köszönöm. :) Tényleg kételkedtem a fejezetben, mivel elég nehezen ment a megírása, de örülök, hogy tetszett nektek. :)

    Mismouth: Nagyon köszönöm az önbizalom-növelő szavakat. :) Igyekszem nem kételkedni magamban, bár ez elég nehéz. De tényleg igyekszem. :) Igen, én saját magam sem vagyok a durr bele módszer híve. Vagyis így elsőre biztosan nem. Amúgy néha jó az is, de csak miután már jobban ismeri az ember a partnerét. Szóval, a szép, lassú, egymással ismerkedős módszer szerintem jobb. :)
    Edwardnak egyébként így is nagyon-nagyon jó volt. :)

    Vivi: Hát, Edward tényleg így is boldog volt. Örömet adni annak, akit szeretsz… Ennél boldogabbá nem tehet semmi sem. A testi öröm ehhez képest semmi. :) Örülök, hogy ennyire tetszett. :)

    Timcsi: Igen, igyekeztem nem túl sablonos első együttlétet írni… Hogy mennyire sikerült, azt nektek kell eldönteni. :) Hát, Isabella Edward és a család előtt is szégyelli magát most. Ez volt élete első szexuális élménye, szóval, szerintem, ez érthető. :)

    Próba: Hehe, ki kellett volna írnom figyelmeztetésben, hogy munkahelyen vagy mások előtt olvasni nem ajánlott. :D Igen, nem szeretem a köntösöket. Szerintem, átélhetőbb és élvezhetőbb egy regény, ha az ember le meri írni a dolgokat, de persze, ízlésesen és szépen. :) Százszor? :D Hű, a végén nagyon unni fogod már, vagy nem? :D

    Brigitta: A legújabb fejezetben Edward is megkapta, ami már kijárt neki. :) De ő enélkül is tényleg boldog. Örül, hogy Isabellának örömet tud okozni anélkül, hogy ártana neki. :) Örülök, hogy tetszett! :) Pussz neked is! :)

    Dorkuci: Hát igen, Carlisle után Edward a legerősebb személy az egész világon. :) Igen, ennek még lesz folytatása. :) Köszönöm, pussz. :)

    VálaszTörlés
  64. Issa: A kívánságod már teljesült. :) Remélem, tetszett az Edward szempontú fejezet. :) És Edward khm… kielégítése is az új fejezetben. :D Köszönöm. :)

    Judit: Nem, azt semmiképpen sem szeretném, ha elhaláloznátok a várakozás miatt. Igyekszem a fejezetekkel, ahogy csak tudok. ;) A család reakciója… Hát, mindenkinek más lett. Azt hiszem, minden Cullen önmagát adta ezzel kapcsolatban. :D Köszönöm, neked is szép napot, és puszi. :)

    Isabella Black: Dehogy is! Edward nem maradt ki a jóból. :) Edwardnak ez volt léte legszebb éjszakája. :) Szerintem, Edward úgy gondolja, hogy ez teljesen természetes. Az embernek, igen, a nőknek is, vannak testi vágyaik, amiket valahogyan ki kell elégíteni. Edward szerintem, megtiszteltetésnek veszi, és örömmel tölti el, hogy Isabella ennyire kívánja őt, és hogy sikerült örömet okoznia neki akármilyen módon is, és ezek után csak még jobban fogja szeretni őt. :) Persze, Isabella szégyenérzete érthető, de teljesen természetes, ha valaki kívánja a szerelmét. :)
    Ahogy láttam, már valaki segített a jellemzésben, bocsánat, hogy csak most volt időm válaszolni… Igazából, nem is tudom… Mármint, egy jellemzés alapján nem biztos, hogy lehet írni valakiről. :) Két ember teljesen különbözően láthat egy karaktert, szóval, nem is igazán tudtam volna, mit írni, főleg, hogy Nessie-nek elég kibontatlan még a karaktere a BD-ban, mivel még csak egy kisgyerek. :) De örülök, hogy így segítitek egymást, mikor én épp elfoglalt vagyok. Klassz, hogy így összetartotok, és az is, hogy mellettem kitartotok. :) Köszönöm. :)

    Szallem: Köszönöm, hogy így gondolod, és a dicséreteket is. :) Igyekszem bízni magamban, csak nagyon nehéz. Mindig találok valami külső tényezőt, ami miatt úgy hiszem, hogy nem az én érdemem az, hogy tetszik nektek, amit írok. Végül is, Edwardot nem lehet nem szeretni… Egy szexjelenet vele… Hát, érthető, hogy tetszik, csak nem tudom, hogy ez az én érdemem-e, vagy Edwardé. :)
    De köszönöm, hogy tartjátok bennem a lelket, és próbáljátok az önbizalmam növelni, nagyon jól esik. :)

    Ritazu: Örülök, hogy sikerült feldobni a napodat. :) Hát, Edward bármit megtenne azért, hogy Isabella boldog legyen. Meg persze, ő is szörnyen kívánja Isabellát, és elég nehéz visszafognia magát, mint minden szerelmes férfinak. :) Köszönöm. :)

    Dorothea: Hihi, jó olvasni, hogy ilyen hatással volt rád ez a fejezet… :) Köszi. :)

    Nessie: Örülök, hogy tetszett, sietek majd. :) És köszönöm, hogy segítettél Isabellának, amíg én elfoglalt voltam. :)

    Niky: Edwardot tényleg nem kell sajnálni. Ez volt a legboldogabb éjszakája 160 év alatt. Ő jelenleg tökéletesen boldog. A testi kielégülés nem minden. A lelki boldogság többet ér, mert hosszabb távú. :)

    Drusilla: Igen, Alice csak Alice volt. :D Ha bármilyen ruha kell, hát, ő készen áll megvenni a legdrágább és legszebb ruhadarabot. :D És igen, Edward semmiképpen sem hagyta volna, hogy az első este Isabella kielégítse. Nem bízott még magában teljesen, és a saját öröme kedvéért nem tette volna kockára Isabella épségét és életét, amíg nem gondolja úgy, hogy tényleg képes uralkodni magán. Szóval, igazad van. :)

    VálaszTörlés
  65. Viki: Hát, remélem, hogy a saját történetem is érdekel majd titeket. Igyekszem legalább olyan jóra megírni, mint a ficemet. :) Én köszönöm, hogy olvasol engem. És örülök, hogy tetszik, amit írok. :)

    Névtelen 1.: Mindenki sajnálja Edwardot, pedig tényleg nem kell. :D Ő így is boldog. :) És örülök, hogy elakadt a szavad, azt hiszem, ez jó jel. :)

    Csuti: Örülök, hogy rád is ilyen hatással volt ez a fejezet. :) Igen, hát, muszáj lépésenként haladniuk, meg én tényleg az előbb szép lassan ismerjük meg egymást, mert utána milliószor jobb lesz a szex híve vagyok. :) Igyekszem nem kételkedni. Köszönöm. :) Pussz. :)

    Juca: Igen, nekem is hiányzott az eredetiből a nászéjszakás jelenet. Az valahogy mindenkinek hiányérzetet okozott, mert azért csak piszkálja az ember fantáziáját, hogy milyen lehet egy vámpírral szerelmeskedni. :D Örülök, hogy tetszett. :) Puszi. :)

    Truska: Hááát, igen… Tényleg bármiről kéne tudnia írni egy írónak. :D Azért nem vagyok biztos benne, hogy nekem tényleg bármiről menne. :D
    Pironkodás nélkül? Hát, az igaz, hogy genetikailag képtelen vagyok a pirulásra, de azért eléggé zavarban voltam, miközben írtam. :D De hát, csak meg kell rendesen írni egy ilyen fejezetet is. És én igyekszem mindenben a legjobbat nyújtani… Persze, nem mindig sikerül, de mindig igyekszem. :)
    Igen, szerintem sem ér semmit a figyelmeztetés. :D Mikor én voltam fiatal, engem sem érdekeltek a kiírások, sőt! Ha valahová kiírták, hogy 16 vagy 18 éven aluliaknak nem ajánlott, azonnal rá is vetettem magam. :D És azt hiszem, teljesen normális „felnőtt” lett belőlem. :)
    Köszönöm szépen az önbizalom növelést! :D

    Borsy: Hát, Edward kap majd valamit, de nem az első este. :) Viszont ő ezt egyáltalán nem sajnálja. :) Az Edward elemzés… Hát, helyette egy meglepi fejezetet kaptatok, mert szörnyen kevés az időm. :-/ De remélem, hogy örültetek neki. :)

    Moll Rowan: Köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszett! :D Pussz neked is! :)

    Petra: Igyekszem fejlődni még, és minél jobb íróvá válni. :) Örülök, hogy már most is annak tartasz. :) Igen, tényleg realista lett ez a rész, mert szerintem, átélhetőbb minden, ha reálisan van leírva, és az ember el tudja képzelni. :) Örülök, hogy tetszett. :) Puszi. :)

    Petra: Örülök, hogy még jobb lett a fejezet, mint amire számítottál. Ez jól esik. :) Igyekszem legyőzni a kétségeimet, csak én alapból szörnyen önbizalom-hiányos vagyok. :D De próbálkozom vele. :) Köszönöm és pussz. :)

    Fuka: Nagyon szépen köszönöm a dicséretet. :) Igen, a függővégeket nagyon szeretem. :D Sajnos, hozzá kell szoknotok. :D

    Dena: Hű, nagyon-nagyon köszönöm! :) Igazából, ha akarnám sem tudnám abbahagyni az írást, mert egyszerűen szükségem van rá, mint a levegőre, vízre, ételre. Belehalnék, ha nem írhatnék. Ez az életem 13 éves korom óta. :) Igyekszem hinni magamban, köszönöm a biztatást! :) Én is puszillak! :)

    Solei: Örülök, hogy így látod. :) Igyekeztem karakterhű maradni, és ízlésesen megírni azt a fejezetet is. :)

    VálaszTörlés
  66. Alinka: Klassz, mert az volt a célom, hogy filmszerűen lássátok magatok előtt az egészet. :D Jó, hogy sikerült. :) Hát, egyfelől, igen, azért szégyellte magát Isabella, mert az egész ház hallotta őt, másfelől ez volt élete első szexuális élménye, ami miatt természetes, hogy kicsit szégyelli magát. :) Nincs hozzászokva még, hogy ennyire kitárulkozzon testileg és lelkileg is más előtt. :)
    Köszönöm, puszi neked is. :)

    Kisildikó: A rövid összefoglalás is jól esik. :D Köszönöm. :)

    Névtelen 2.: Örülök, hogy tetszett. :D És nem, Edward nem vette el Isabella szüzességét. Nem akarná, hogy így veszítse el. Egyszerűen csak kívülről simogatta őt. :) Az is élvezetes tud lenni, ha az ember jó helyre nyúl. ;)
    De ahogy láttam már megkaptad másoktól a szexuális felvilágosítást. :D Valamiért ezeket a témákat Szandi és mindenki más is kedveli. :D

    Chi: Köszönöm, örülök, hogy végül írtál nekem. :) Hát, igaz, hogy ismeretlen író vagyok még, sőt, írónak sem igazán nevezném magam, de 13 éves korom óta írok, szóval, volt időm csiszolódni. :) Ha látnátok, miket irkáltam akkor. Tiszta röhej… :D Egyébként, utálom a szlenget. Én inkább a szép, választékos beszéd híve vagyok a magánéletben is. Szerintem, az, hogy hogyan beszélsz, megmutat valamit abból is, hogy milyen ember vagy. Persze, nem mindig, de elég sokat megtudni belőle. :)
    Örülök, hogy bele tudtad élni magad Isabella helyébe. :D Ne legyél zavarban, mert ez volt a célom. Hogy átéljétek az egészet. :D
    Igen, a szégyenérzettel kapcsolatban én is így gondolom. :)
    Pussz neked is. :)

    Kiri: Örülök, hogy tetszett is, és még a történetbe illőnek is találtam. Féltem, hogy vajon a karakterekhez illik-e ez a fejezet… :) A kérdésedre úgy látom, megint csak megkaptad már a felvilágosító választ. :D

    Mona: Örülök, hogy többszöri olvasásra is méltónak találtad. :) Edward elemzés helyett egy egész fejezetet kaptatok. Remélem, tetszett. :D

    Lou: Ígérem, hogy nem árullak be anyukádnak. :D És köszönöm, örülök, hogy tetszett, és hogy végigolvastad az eddigi fejezeteket. :)

    Névtelen 3.: Hát, az eredeti könyvben Bella már egyetlen csóktól is elalélt… Akkor gondolj csak bele, hogy mit érezhetett most Isabella. :D Szerintem, nem csoda, hogy ennyire fel volt izgulva szegényke… :D Örülök, hogy tetszett. :)

    Sagastrina: Szerintem, mindenki irigyli Isabellát. :D Egyébként, miben mások a szereplőim, mint az eredetiben? Kíváncsi lennék rá, mire gondolsz, mert nagyon próbálok karakterhű maradni, de lehet, hogy nem mindig sikerül. :)
    Nem, dehogy is mondtál rosszat. :) Csak tényleg fejtsd ki, hogy mire gondolsz, hadd tanuljak belőle. :D
    Pussz. :)

    Riniti: Iigen, Alice-nek jó éjszakája volt, az tuti. :D És Jaspernek is. :D Csak hát, kicsit égő lehet ez Isabellának, de hát, ez van… :D Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  67. Nóry: Örülök, hogy mind a történet, mind a fejezet tetszik. :) Köszönöm. :)

    MoBóka: Én sem bánom, hogy idetévedtél, sőőőőt, nagyon örülök neked! :) Azért a dráma érettségire is tanulj, nem venném a lelkemre, ha miattam nem sikerülne… De tuti menni fog, drukkolok! :) Majd írd meg, hogy sikerült. :) Köszönöm, hogy írtál. :)

    Névtelen 4.: Ez egy nagyon jó kérdés. :) De mivel Leah Cullenék távozása és vissza nem térése miatt sosem változott át farkassá, ezért senki sem tudja, hogy a nők is képesek átváltozni. Ugye, Leah előtt a többi farkas is azt hitte az eredeti könyvben, hogy csak férfiágon öröklődik a dolog. :)
    Szóval, az, hogy nőágon is öröklődik ebben a ficben sosem derült ki. :)

    Elle: Köszönöm, és ígérem bele fogok olvasni, amint lesz egy kis szabadidőm a vizsgaidőszak után. :)

    Leia: 1. Igen, csak kívülről. :)
    2. A menstruációs kérdésre már megkaphattátok fentebb a választ. :)
    3. Kívánságod számomra parancs volt. :D
    4. Nem, ez azért nem a világ végére menekülök szégyenemben esete. :) Csak a kicsit zavarba jöttem, aztán majd legyőzömé. :)
    Hát, eleinte nekem is furinak tűnt, de mégis leírtam. :D Azért jó lett? :D
    Egyébként, én látom magam előtt, hogy a vádlija felső részével össze tudja szorítani Isabella térdét, mivel hosszabb a lába, mint Isabellának… Szerintem… :D De lehet, hogy biológiai képtelenség. :D Ha van vállalkozó a pozitúra kipróbálására, akkor meg lehet nézni, hogy működik-e… :D

    Névtelen 5.: Oldalt van az archívum rész, ha ott a hónapok melletti nyilakra kattolsz, megtalálod az összes fejezetet. :) Köszönöm szépen! :)

    Zsuzsi: Köszönöm, hogy segítettél a többi fejezet megtalálásában az olvasótársadnak. :)

    VálaszTörlés
  68. Spirit te csodás író vagy gratulálok!Ezt könyvbe nem akarod kinyomtatni?Első vevőid között ennék...pussz Viki

    VálaszTörlés
  69. Ejha.. Nem találok szavakat.. 16 éven alul vagyok nem szoktam a szexről elmélkdni, és mégis, ahogy olvastam, végig görcsben volt a gyomrom, és imádtam minden mondatot. Komolyan. Még a lélegzetem is elállt.. Az a részletesség, ahogy mindent pontosan leírtál, az valami elképesztő.. Na, szóval az egész lényege, hogy ezt is imádtam.:$ Puszi: ewoO

    VálaszTörlés