.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. szeptember 24., péntek

Varázslatos realitás 14.

Peter festett. Állt a vászon előtt és alkotott, olyan hévvel, ahogy talán soha vagy utoljára nagyon régen.
Formák, színek, ábrák, lassan már semmit sem jelentettek, a lényeg a tombolás volt, amit az alkotásban élt ki.
„- Nézd… ha így fogod az ecsetet, akkor… egy nyuszi. Nagy fülű, rózsaszín. Így, még bolyhos is!
- Ilyet én is fogok tudni apa?
- Bármikor!”
Az első ecset, az első állvány, az első tubus festék. Az első bíztató szó, az első szilárd pont, az első lélegzetvétel. Apa…
Messze járt az emlékeiben. Hét éves volt, még hittek benne. Már korán kiderült, hogy az egyetlen, ami az ő útja lehet, a festészet. Hogy örökölte vagy tanulta az apjától, senki sem tudta. Egy biztos, magasabb célok felé tört már kora gyermekségében. Ott volt benne a becsvágy, az erő, ami a legtöbb művészből hiányzott. Ő akart. Mindent, mindennél jobban. Valaki lenni, valamit elérni, a legjobbnak lenni.
Az apja elment, elhagyta és bármit tett innentől, bárhova jutott el, nem volt mit elérni. Már bánta, hogy nem íratta alá a kilépési papírt. Magán kívül festett tovább, amíg a kezében a remegés annyira erős nem lett, hogy már nem tudta tartani az ecsetet.
Őrjöngve dobta el az eszközöket és lökte fel az állványt. Még eszébe jutott a hosszú, gesztenyeszínű haj, a fehér, finom ujjak, majd nem gondolt semmire. Beült a terem sarkába és a jövőjére próbált koncentrálni. Mikor alább hagyott a düh és újra egyenletesen szedte a levegőt, elindult kezet mosni.
A tükörben egy zöld foltot vett észre az állán. Oldalra pillantott, de a most festett képen csak vörös volt fehér és fekete.
Mire letörölte az oda nem illő színt az arcáról, már újra tudott mosolyogni.

8 megjegyzés:

  1. Igen-igen, nagyon izgi!!!
    Milyen sok tartalma van most annak a zöld festéknek, nem egy szimpla folt!
    Remélem holnap megtudjuk mi lett a vizsga után! :))
    Egyébként Csajok, nem lehetne, hogy átnevezzétek őket 5 perces szösszenetekről min. 15 percesekre? Tudjátok csak azért, hogy ne tűnjek telhetetlennek! :P :D :D

    VálaszTörlés
  2. A zöld festék tényleg elképesztő! Mikre nem képes egy folt? Nekem nagyon tetszik, imádom! Várom a kövi részt! :D

    VálaszTörlés
  3. Juj, de jó volt:)
    Nagyon tetszett..hmm,Peter.Olyan jó lenne ha megemberelné magát:))De még kell egy kis idő mire helyrerakja a lelkét.Az a zöld folt...:)
    Várom a holnapit.

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  4. Jaj, az a zöld folt! Mitől olyan érdekes egy zöld folt??? :D
    Pusz

    VálaszTörlés
  5. Az a ZÖLD folt, nagyon sokat jelent.Ugye eszébe jutott ki láthatta azt a zöld foltot?Én reménykedem,azért kezdett el mosolyogni.:):)

    VálaszTörlés
  6. Igen szerintem is azért izgi, mert lehet, hogy mindkettőnek a másik jut róla ezébe ezek után! :))))

    VálaszTörlés
  7. Hát igen, az a zöld folt.. :'D Jaj, nagyon jó! *_*<3
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés