.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. december 23., csütörtök

Varázslatos realitás 76.

Hogy az ötlet kitől jött, azt már nem tudta volna megmondani. Egyszer csak azon kapta magát, hogy a dvd-k között válogatnak. Charlotte-nak nem volt annyi filmje, mint neki, de sehol egy értelmetlen horror vagy bárgyú akciófilm. Csupa kellemes klasszikus, jófajta vígjáték és romantikus film. Peter mosolyogva vette észre, hogy nagyon hasonló az ízlésük, talán nála több volt a művészfilm, de arról se ő tehetett, hanem Kat.
Valamiért mindig az ő lakásában gyűltek össze filmezni. Peter élt a gyanúval, hogy nem őt szeretik ennyire, hanem a tévéjét és a kanapéját, de ettől függetlenül mindig örömmel látta a barátait, és azok mindig otthagyták a dvd-t.
- Áh! – kiáltott fel. Charlotte érdeklődve nézett rá, Peter pedig felmutatta a Karácsonyi éneket, és mire kettőt pislogott, már elhelyezkedett a földön, hogy nézhessék a filmet. Kirázta a hideg, a lány lakása hűvös volt.
- Ha mellém ülsz, osztozkodhatunk a takarón és a tálat is jobban elérnéd… nem? – Peter elkerekedett szemmel nézte a piruló Charlotte-ot.
- De. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! – zavarban volt.
Miközben Charlotte kiegyengette a takarót, Peter szíve a torkában dobogott.
Oké, ez csak egy ágy, egy takaró… pattogatott kukorica, film, Peter nyugodj meg. Nyugodj már meg! Mindjárt hiperventillálsz egy lány közelségétől. Remek. Latin szavakkal nyugtatod magad. Mikor lettél ilyen ökör? Nem ilyen vagy. Te nyugodt vagy. Laza. Viselkedj már természetesen! – Peter az önmagával lefolytatott párbeszéd után még mindig nem volt tisztában azzal, mit kéne tennie. Sohasem érzett még ilyesmit. Nyelt egy hatalmasat és tekintetét mereven előre szegezte, de a filmből semmit se látott.

12 megjegyzés:

  1. Jaj, de aranyos! :) Áh, nem tudok mit írni.. Elvigyorgok itt magamban. :D Tetszett, várom a következőt. :)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  2. Khmm, visszaköszönt egy saját belső párbeszédem - "milyen furcsa, hogy ennyi idegen- és szakszót használok, ha magamat elemzem". De nagyon cukik, ahogy itt 'csak' filmeznek:)

    VálaszTörlés
  3. Pár-be-széd.! Egy szöszin belül! Yesss.! :))

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom az első kommentelőhöz. Én is csak itt vigyorgok. El tudom képzelni milyen lehet most neki,nekem is volt már,hogy így nyugtatgattam magam...persze sikertelenül. :D Szeretném megkérdezni,hogy 24-25-26-án is lesz friss? Nem azért hogy jaj most legyen... mert ti is a családotokkal lesztek,és naná hogy megértem! Csak kérdezem... De azért én most kívánok nektek Kellemes és Boldog Karácsonyi Ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
  5. Én itt leszek az ünnepek alatt is nagyrészt gép előtt, úgyhogy lesz ebből is friss, és lesznek meglepik is. :) Köszönöm szépen, neked is Boldog Karácsonyi Ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
  6. ilyen már volt velem is *.*
    imádtam!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon élveztem az elmúlt párat, irtó szuper, ahogy kezd alakulni kettejük között valami.
    Én sajna nem nagyon leszek az elköv. pár napban, úgy hogy mindenkinek Nagyon Kellemes, pihengetős, Boldog Karácsonyt kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Karácsonyi ének! Óh,nálunk,minden karácsonykor egyszer meg kell nézni.Évek óta.
    Ez nagyon aranyos volt!
    KÖSZI:zsuzsa
    Boldog Karácsonyi Ünnepeket! MINDENKINEK!:))


    Izgatottan várom a meglepiket!

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Eddig nem igazán írtam, de nagyon-nagyon imádom ezt a történetet, és már dolgozom azon is, hogy megszerezzem a könyvedet. Nagyon hamar folytasd, mert egyszerűen imádom. Egy picit lehetne hosszabb is, mert a legjobb résznél marad abba.

    VálaszTörlés
  10. nagyon jó!többet egy napra!!!olyan türelmesen vártunk már erre!

    VálaszTörlés
  11. Hát... ez van akkor ha éppen az író sem depis, hanem vidááám ;)

    VálaszTörlés